Kedves honlapunkra Látogató!
Bizonyára egyre többen hallanak róla, találkoznak a KOMPOSZTKAZÁN kifejezéssel, hiszen 2010-ben kezdtünk kísérletet, majd 2011-ben megépítettük első komposztkazánunkat, ezt a nevet is akkor adtuk.
Kísérletezéseinkhez Országh József Professzor Úr által sokat mesélt Jean Pain erdőőr története adott kedvet ( http://eautarcie.org/hu/07d.html), - melyet első ízben Tőle hallottunk -, megerősítést az építéshez tanulmányaink és a Tőle tanultak, valamint több éves élőkert gazdálkodási tapasztalatunk biztosított.
Sem külföldi mintákat, sem írott anyagot nem használtunk, amikor megterveztük komposztkazánunkat, csak saját ötlet szerint, a ,,JPÉ" - Józan Paraszti Ész - működését alkalmazva építettünk. Valószínű ezért teljesen más kialakítású a mi kazánunk, mint az azóta már látott megoldások, ide értve Jean Pain rendszerét is. Ezzel együtt, az idén 6. kazánunkat építettük meg - voltak évek, mikor 2 kazán született - ugyanezzel a formával, a 2011-ben megalkotott belső hőcserélővel, egyszerű vezérléssel.
A mostmár több éves tapasztalat igazolja törekvésünk célját;
KÖSZÖNJÜK CSALÁDUNK TÁMOGATÁSÁT A MEGVALÓSÍTÁSBAN, ÉS KÜLÖN KÖSZÖNET ORSZÁGH JÓZSEF PROFESSZOR ÚRNAK TANÍTÁSAIÉRT, TANÁCSAIÉRT!
Kakukné Varga Ágnes Kakuk Atilla
ÉLŐKERT GAZDÁLKODÓK
Szeged